Berlini élményeim

Ha csendes, nyugodt, zöld környezetben szeretnénk eltölteni szabadidőnket, ha nyugalomra, pihenésre vágyunk, ha friss, virágillatú tóparton lógatnánk lábunkat, amennyiben nyüzsgő, élettel teli élményre, igazi zajos nagyvárosra vágyakozunk, ha bulizni szeretnénk, ha aktív, sportos szabadságról álmodozunk, túrákkal, kerékpárral, síeléssel, vagy ha csak szeretnénk egy jót vásárolni korrekt áron, nem kell átutaznunk a fél világot, nem szükséges órákat kínlódni egy repülőgép fedélzetén, hisz mindez a szomszédban is megtalálható. Szeretem Németországot! Szeretem, mert csendes, nyugodt, zöld, szeretem, mert tele van szebbnél szebb tavakkal, hegyekkel, természeti szépségekkel, szeretem, mert tud nyüzsgő lenni, aktív, változatos, igazán bulis hangulatú, szeretem, mert iszonyat jókat tudok kint vásárolni, és repülővel csak egy-két óra. Sok városban megfordultam már, van, ahová szinte hazajárok, de Berlin ezidáig valahogy kimaradt... Évek óta vágyom már a német fővárosba, de valami oknál fogva mindig halasztásra került. Idén viszont beteljesedett ez a vágyam is, öt fantasztikus napot töltöttem Berlinben.

2014. augusztus 23. szombat 

Szombat reggel 10:40h-kor hagyta el Budapestet az airberlin 8637-es járata, melynek ülésébe belesüppedve olvastam izgalmas könyvemet, aminek köszönhetően a másfél órás út húsz percnek tűnt csupán. A gép, ahogy az a menetrendben meg van írva, német pontossággal, déli 12 óra után 5 perccel landolt Berlinben, a Tegel repülőtéren. Érkezés után poggyászfelvétel, majd gyorsan megkerestem a megfelelő járatot, az X9-es buszt, mely utamat a belvárosba kísérte - a Zoologischer Garten-hez vitt el mindössze 20 perc leforgása alatt. Aki pár napra érkezik Berlinbe, egy hosszú hétvégére vagy egy rövid szabadságra, nekik jó tanács: érdemes mindenképpen beszerezni a Berlin Welcome Card valamelyikét (48 órás, 72 órás, a Múzeum-szigettel egybekötött 72 órás valamint 5 napos, s mindez AB, illetve ABC zónákban. Ez utóbbi tartalmazza Potsdamot is.), hisz így gond nélkül használható a tömegközlekedés valamennyi eszköze, beleértve a Tegel repülőteret is, ingyenes a belépés a Museuminsel valamennyi múzeumába, valamint számos attrakció, kirándulás, múzeum kedvezménnyel vehető igénybe. Ha megérkezünk egy számunkra teljesen ismeretlen városba, nem kell más, mint egy Travel Card és egy jó metrótérkép. Ha ez a kettő megvan, ott már gond nem lehet. A térképen remekül el lehet menni, a nagyobb terek, utcanevek már rögzülnek is, néhány utazás alkalmával már fejből tudjuk, merre is kell menni, melyik metróra, buszra kell felszállni, melyik irányba. A harmadik napon már szívesen adunk akár útbaigazítást is egy aznap érkező hátizsákos sorstársunknak, mosolyogva, olyan határozottsággal szemünkben, mintha évek óta itt élnénk. Az élet már csak ilyen. Mindig kezdjük valahol, és csak a kezdet nehéz, csak az első lépés bonyolult, utána már megy minden magától... :) 

A Zoologischer Garten volt az X9-es busz másik végállomása, mely a kiírás alapján egy Express járat. A T9-es busz is választható, de ő a Kurfürstendammon jön keresztül a reptérről, némi kerülővel, hosszabb menetidővel. Itt, a Zoologischer Gartennél azonnal szembesültem a város pezsgő életével - sürgő-forgó emberek, gyorséttermek, kávézók telítve, hangos zene a távolból, huncut kacaj, nevetés. Azt hiszem, jó helyen járok, izgalmas napok elé nézek, gondoltam magamban, s elővettem az öt napra szóló kincsemet, a metrótérképet. Itt kezdődik a nyugat belvárosa, állapítottam meg, itt a Tiergarten, a híres Kurfürstendamm innen indul, ide még mindenképpen visszatérek. A téren található az 1891-95 között épült neoromán stílusú evangélikus templom, a Kaiser Wilhelm Gedächtniskirche, mely a második világháború eseményeire emlékeztető lerombolt tornyáról messziről felismerhető, vele szemben a hatalmas Europa-Center, mely a Berlinben élők egy kedvelt bevásárló centruma - valamennyi nemzetközi márka megtalálható a plázában, a Media Markt például öt emelet magasan, minden emeleten egy-egy technikai témát kiemelve. S-Bahnnal folytattam utamat szállodám irányába, az Alexanderplatz felé. Mivel a város egy része fel volt túrva, mert javították, illetve újították a síneket, csak a Friedrichstrasse-ig jutottam el, innen metrópótló buszok közlekedtek. Király, gondoltam magamban, még szerencse, hogy a poggyászom nem túl nehéz. Ez örök szabály nálam - Németországba kevés cuccal érkezem, könnyű bőrönddel, helyet hagyva a vásárlásnak, s megrakva, szinte túlsúllyal távozom. Ferihegyen, mikor lemérték a bőröndömet, fél szemem természetesen rajta volt, összesen 8 kilót nyomott; öt nappal később ez a súly több mint a duplájára emelkedett. No, de visszatérve a közlekedésre - gyönyörűen ki volt táblázva, a földön piros lábnyomokkal mutatva az utat az S-Bahn-t helyettesítő Ersatzverkehr buszmegálló irányába, így eltévedni sem véletlenül, sem akarattal nem lehetett. Erika említette, ő már 3 és fél éve a városban él, de még nem látta építkezés nélkül ő sem... Ezek szerint ez nemcsak Budapesten divat.... :)  

 

Az Alexanderplatz fantasztikus, nekem nagyon tetszett, tele van élettel! Állandóan nyüzsög, emberek hada árasztja el, fagyi standok, Bratwurstot az utcán grillező és áruló fiatal srácok, turisták hada, utcai zenészek, a szökőkút mellett beszélgető fiatalok, a téren átsuhanó villamos, hatalmas üzletek, gyorséttermek, fantasztikus pezsgés mindenfelé. Itt látható a Weltzeituhr, mely szintén turisztikai vonzerő, a város egy sajátossága, a világóra, mely azonnal megmutatja nekünk, melyik országban, melyik kontinensen jelen pillanatban mennyi az idő. A tér közepén egy hatalmas szálloda található, a Park Inn Hotel, mely árnyékával szinte beteríti az egész teret. Tényleg hatalmas, nem egy tipikus berlini méret. A tér másik felén egy még ennél a szállodánál is hatalmasabb épület emelkedik a magasba, a TV torony, mely messziről is jól látható, olyan hatalmas. Jó dolog, ha a városban van egy ilyen magas pont, s az plusz előny, ha ez a magas pont történetesen a szállodánkhoz közel található. Bárhol járunk, azért természetesen egy meghatározott közelben, de nem tudjuk pontosan az irányt, csak fel kell néznünk a magasba, fürkésző szemekkel keresni a hatalmas épületet, mely azonnal megmutatja nekünk a helyes irányt. Emlékszem, amikor anno Kuala Lumpurban majdnem eltévedtünk, hirtelen nem tudtuk, merre is keveredtünk, csak felnéztünk, s a Petronas tornyot kerestük. Berlinben is, ha nem tudtam pontosan, merre is induljak, a tornyot kerestem. Ahogy megláttam a torony épületét, teljesen megnyugodtam - jó helyen vagyok, jó irányba haladok. Az Alexanderplatz hangulata tehát abszolút magával ragadott, ahogy manapság mondani divatos, megvan a maga feeling-je, de azért ha teljesen őszinték akarunk lenni, az épületeket elnézve bizony megvan a keleti hangulata is - azok a szocialista, kocka, betonépületek. Ezt igazából akkor tapasztalja az ember, ha elhagyja az egykori fal határvonalát, ahol már a metró is a felszínre merészkedik a sötét alagútból, s a két városrészt összehasonlítva azért legyünk őszinték, egyértelműen érezni a különbséget. De Berlin, vele együtt a keleti rész, az Alexanderplatz és környéke úgy jó, ahogy van! :)

Ha vásárolni szeretnénk, a Kurfürstendamm a leghíresebb, de ugyanakkor a legdrágább üzletek színhelye. Itt az Alexanderplatz közepén rengeteg üzlet, bolt várja a vásárlókat igazán színes kínálattal - 3 emeletes TK Maxx, két emeletes New Yorker, hatalmas Primark és Esprit boltok, csak hogy a legfontosabbakat említsem, de ezek mellett számos más üzlet és márka megtalálható. Az élelmiszerüzletek voltak érdekesek, alig találtam párat, de rájöttem a titokra! Üzletekben, plázákban vannak ügyesen eldugva, itt például a Kaufhofban. Ha benézünk, parfümöket, táskákat látunk, s csak a távolból engedi sejtetni egy-egy gyümölcs vagy pékáru, hogy itt bizony más is akad. Mire beérünk a boltba, hogy megvegyük az ásványvizet és joghurtot, bizony táskák és parfümök ezreit kell végignézni, ha akarjuk, ha nem. Ügyes! Ha például rossz a hangulatunk, megvehetjük a napi bevásárlás mellé a legújabb Gucci táskát, ami talán valamelyest feldobja a hangulatunkat, hacsak aznap estére is.... A plázákban és itt-ott néhány helyen található egyébként élelmiszerüzlet normál körülmények között is, de elég kevés. Tényleg megfordul az ember fejében, hogy ezek az emberek nem vásárolnak? Mindent az utcán esznek? ...mert egyébként tele van éttermekkel, gyorséttermekkel, gyorsbüfékkel. Az emberek sokszor megveszik az ételt és italt, s kiülnek vele a térre, vagy a szökőkúthoz, vagy egyszerűen leülnek a fűbe, és ott fogyasztják el a megvásárolt javakat mosolyogva, szabadon... Sok helyen láttam, hogy az emberek egyszerűen fekszenek a fűben - a Dóm előtt, a Reichstag előtt, a Sony Center mellett elterülő parkos területen, tényleg sok helyen. Ez nagyon tetszett!   

Miután becsekkoltam a szállodába, elfoglaltam a szobámat, gyorsan lezuhanyoztam és átöltöztem. Próbáltam minél kevesebb időt tölteni a betonrengetegben, és minél több időt tölteni a városban, a látnivalók körül. Öt nap nem kevés, de egy nagyobb város esetében nem mindig elegendő.

A Holiday Inn Berlin Centre modern, négycsillagos szállodát foglaltam magamnak, mely az Alexanderplatz közvetlen közelében helyezkedik el, onnan 5 perc séta csupán. Négycsillagos szálloda, ár-érték aránya abszolút korrekt. A szállodának összesen 242 szobája van, mindez tíz emeleten. A szobák helyesek, tágasak, légkondicionáltak, minden alapfelszereltség megtalálható - hajszárító, TV, telefon, széf, minibár, vízforraló. A Fernsehturm-ra néző szobát kaptam (választhattam nyugodt, csendes, vagy a Fernsehturmra néző szoba közül), mely hajnalban kissé zajos volt, mindig be kellett csuknom az ablakot, mert én csak néma csendben tudok aludni. :) A szállodaválasztásra visszatérve - nem akartam túl drága szállodát foglalni, mert minek. Egyrészt nem vagyok sznob, és ennek nagyon örülök, hogy nem vagyok sznob, mert kiráz tőlük a hideg, másrészről pedig nem azért jöttem, hogy a napomat egy full extrás szállodai szobában töltsem; annyit akartam csupán, hogy egy tiszta zuhanyzóban lezuhanyozzak és egy tiszta ágyban álomra hajthassam fejem. Nekem egy szállodával szemben ennyi az igényem, a többi időmet úgysem ott töltöm. Nézegettem katalógusunkat, a DERTOUR Städtereisen-t, s rengeteg szállodakínálatunk van Berlinben. Nézegettem az árakat, s az Alexanderplatzon egy négycsillagos szálloda árban megfelelt egy Kurfürstendammon elhelyezkedő kétcsillagos szálloda árával. Bár nem vagyok sznob, de azért mégiscsak jobb egy négycsillagos szállodában eltölteni négy éjszakát, mint egy kétcsillagosban. :) (Erről az a vicc jut eszembe, hogy bár a pénz nem boldogít, de mégis jobb egy Audiban sírni, mint egy biciklin, hehe...) Ráadásul a Fernsehturm is itt található, ahová előre megvettem a jegyet, túl rossz nem lehet, gondoltam magamban, és lefoglaltam a Holiday Inn négycsillagos szállodát. Ez tehát a szállodafoglalásom rövid története kissé körülményesen elmesélve...    

A check-in-t követően, egy gyors, üdítő zuhany után gondoltam teszek egy sétát a városközpontban. Nem volt mára semmi tervem, gondoltam, felülök a metróra, ami éppen nem jár, s az intuíciómra hallgatva valahol majd lepattanok, különösebb cél nélkül kószálok, s ha elfáradok, ha alászáll az est, majd hazatérek. Legnagyobb meglepetésemre az U-Bahn zavartalanul közlekedett, csak az S-Bahn került száműzetésre, s mint utóbb kiderült, ő is csak vasárnap éjjelig, így metróval elmentem a Potsdamer Platzhoz. Valahogy azt súgta a megérzésem, nekem most itt kell leszállnom. Ahogy kiértem a felszínre, egy ultramodern városrész fogadott, felhőkarcolókkal, hatalmas, csodálatos üvegépületekkel, csak ámultam és bámultam, átadtam magam a látványnak, s csak sodródtam. Megcsodáltam a Berlini fal egy darabját, mely híres turistalátványosság, itt megtekinthetik a múlt egy darabját az arrafelé bóklászó turisták némi történelmi magyarázattal egy-egy faldarab mellett, valamint képekkel illusztrálva az akkori és a jelenlegi Berlin egy-egy városrészét. A Potsdamer Platz tényleg gyönyörű, modern része a városnak, itt található a hatalmas Arkaden bevásárlóközpont, a Sony Center a csodás tetőkonstrukcióval, illetve a filmmúzeum.

Továbbhaladva a Brandenburgi Kapu felé furcsa kép tárul elénk - szürke betonelemekből álló labirintus, mely a Holocaust emlékmű. Furcsa látnivalónak tűnt nekem, először nem is tudtam mit kezdeni vele. Tulajdonképpen egy kőtömb labirintus, mely egyre beljebb haladva növekszik. A második világháborúban meggyilkolt zsidóknak állít emléket. Turisták fényképezték, gyermekek fogócskát, bújócskát játszottak a labirintusban, kisebb csoportok megbeszélést tartottak, s volt, aki csak egyszerűen kiült olvasni, gondolkodni egy kődarabra. Érdekes volt. Nem sokat időztem a kőtömbök társaságában, készítettem néhány fényképet, majd átsétáltam a túloldalra, ahol egy nagyobb területen elterülő zöld park látványa fogadott, s itt is egy érdekesség - a parkban emlékművet állítottak homoszexuális áldozatoknak (Mahnmal Homosexuelle Opfer des Faschismus).

Továbbhaladva az úton egy gyönyörűség tárul elénk, Berlin jelképe, az egység szimbóluma, a Brandenburgi Kapu. 1791-ben építette Carl Gotthard Langhans, az athéni Propülaia mintája alapján, II. Frigyes Vilmos porosz király parancsára. A kapu 26 méter magas, 65 és fél méter széles és 11 méter mély klasszicista építmény, tetején Johann Gottfried Schadow bronzszobrával, mely a győzelem istennőjét Nikét ábrázolja négylovas szekerén, ahogy megérkezik a városba. 1933-ban a kapun áthaladó fáklyásmenet ünnepelte a nemzetszocialisták hatalomra jutását. Majd Berlin ostroma alatt többször rálőttek a bronzszoborra, mely súlyos károkat szenvedett. 1956-ban úgy döntöttek, a városkaput újraépítik. 1961-ben, a berlini fal felépítése után a kaput lezárták. 1989-ben nyitották meg újra, a nyugat- és kelet-berliniek akkor mehettek át rajta szabadon.

A Brandenburgi Kaputól jobbra haladva a Reichstag épületéhez érkezünk, mely csodálatos új kupolájával a világ leglátogatottabb parlamentépülete. A Reichstag épületét 1884-94 között Paul Wallot építette neoreneszánsz stílusban. 1918-ban Philipp Scheidemann a Reichstag erkélyéről kiáltotta ki a Weimari Köztársaságot. 1933-ban, mikor Adolf Hitler színre lépett, a Reichstag furcsa mód leégett. A nácik a kommunistákra gyanakodtak, visszavonták az alkotmányban lefektetett szabadságjogok egy részét, kezdték kiépíteni a diktatúrát. A Berlini fal felépítése után a Reichstag a nyugati részre került, de romokban állt, a nyugatnémet törvényhozás pedig Bonnba költözött, az ideiglenes fővárosba. A hatvanas évek elején rendbe hozták, felújították az épületet, ahol különböző társadalmi eseményeket, kiállításokat tartottak. Az újraegyesítési ünnepség 1990. október 3-án a Reichstag épületében került megrendezésre. Fontos momentum volt, hogy a törvényhozás visszaköltözzön a Reichstag épületébe. További felújítások után a Bundestag 1999-ben vehette át az épületet. A Reichstag maga az épület, a Bundestag pedig Németország törvényhozó testülete. Az üvegkupola 23,5 méter magas és 40 méter széles, Sir Norman Foster tervezte. A kupolából csodálatos a kilátás a városra. 

2014. augusztus 24. vasárnap 

Reggeli után rögtön útra keltem, gondoltam, a tervemben legmesszebb található célpontig elmetrózom, s onnan visszafelé haladva veszem sorra a mai napra tervezett programokat, látnivalókat, így jutottam el elsőként az U2 járattal az Olympia Stadionhoz. A stadiont az 1936-os Olimpia alkalmára építették Werner March tervei alapján 100 000 néző részére, mely a 2006-os futball világbajnokság alkalmára 75 000 néző részére került átépítésre. 

 

A Deutsche Oper Berlin, megmondom őszintén, némi csalódást okozott. Aki esetleg nem értené a miértjét, nézze meg a fényképeimet a picasa webalbumban (link a blog alján). Berlinben összesen három operaház található, a másik híres a Staatsoper Unter den Linden, ami valóban szép lett volna, de ő sajnos fel volt állványozva, épp felújítás alatt. Ha jól tudom, ő volt a város első operája. Útikönyvben láttam állványok nélkül, tényleg nagyon szép épület.

 

,

A mai nap következő állomása a híres Kurfürstendamm. Végigsétáltam a végeláthatatlan hosszú utat, oda és vissza. Vasárnap lévén nem volt tömeg, a boltok nagy része zárva tartott, de nem is ez volt a lényeg, nem az, hogy leragadjak mondjuk az Adidas boltban, s ott töltsem a fél délutánt, mert egy Adidas bolt közelében erre abszolút hajlamos vagyok, pláne ha két emeleten értékesíti a jobbnál jobb termékeket, hanem a cél a feltérképezés volt, hogy az igazán jó üzleteket merre találom, amikor forgalmasabb időben visszatérek, már célirányosan tudjam, hova is kell mennem, illetve végig szerettem volna sétálni ezen a kegyetlen hosszú úton. Hatalmas, modern épületek, üvegpaloták, Sofitel, Kempinski szállodák, puccos éttermek, jobbnál jobb üzletek, a sznob Gucci, Bvlgari, Zara, Cartier, Tommy Hilfiger, s az én kedvenckéim az Adidas, New Yorker, S.Oliver, Esprit...és még sorolhatnám a rengeteg ismert és kedvelt világmárkát, itt minden, tényleg minden megtalálható, s hogy éhen és szomjan ne haljunk, minden sarkon négy gyorsétterem, kávézó, és egyéb vendéglátó egységek gondoskodnak komfortérzetünkről. 

Délután Erika barátnőmmel volt találkám, aki közel négy éve él Berlinben, és bizony ezer éve nem láttuk egymást. Erika a Magyar Nagykövetségen dolgozik, a Brandenburgi Kapunál lakik családjával. A kapunál van egyébként az úgynevezett diplomáciai negyed, ugye a Parlament épülete, a Nagykövetségek, itt mindig rengeteg a turista. Erikának nagyon sok a munkája, jelenleg konzulátusi feladatai vannak, így csak a vasárnap délutánt tudtuk együtt tölteni. Másnap az iskola is elkezdődött, így munka után lekötötte őt kisfia, Dani. Ez a délután azonban a miénk volt. Meginvitált lakásukra egy finom kávéra, s miután kipletykáltuk magunkat, elmentünk a két sráccal sétálni a Reichstag irányába. Természetesen ahogy megindulunk egy vasárnap délután, a gyermekek azon nyomban megéheznek, így elsétáltunk a közeli Hauptbahnhofhoz, ahol beültünk egy McDonald's-ba. Gyermekek társaságában ez elengedhetetlen program, bárhol is járunk a nagyvilágban. Míg elértünk az amerikai gyorsétteremig, kétszer legalább megáztunk. Azonnal meg is jegyeztem, hogy aznap három évszaknak már tanúi lehettünk - ezen a vasárnapon már volt tavasz, volt nyár, és bizony ősz is, alig 24 óra leforgása alatt. Erre azt a választ kaptam, hogy Berlinben ez teljesen normális... 

2014. augusztus 25. hétfő 

A mai nap első programja a Fernsehturm  meglátogatása volt, Berlin 360 fokos megtekintése másfél órába sűrítve. Reggeli után elindultam a torony irányába, hatalmas nagy séta várt rám, kb. 10 perc alatt célhoz értem. Fél 10 körül érkeztem, sorban állni nem kellett, csak néhány percet. (Mikor kijöttem a toronyból, 11 óra volt, hangosbemondóban közölték, mindenki úgy vásároljon jegyet, hogy a várakozási idő minimum 2 óra! Úgyhogy érdemes picit hamarabb felkelni, és időben jönni. Nem muszáj hajnalban érkezni, én is langschläferin vagyok :), de ha 9-fél 10 körül érkezünk, nincs probléma a bejutással).A TV Torony 368 méter magas, a kilátó 203 méter, a forgó étterem 207 méter magasan található. Összesen 986 lépcsővel büszkélkedik és az érdeklődők számára két lift üzemel, mely kizárólag személyzet kíséretében használható, és 6 m/s sebességgel közlekedik. Míg várakoztam a feljutásra (nem panaszkodom, néhány perc volt tényleg, szavam sem lehet), azon gondolkodtam, hogy a személyzet, akik itt dolgoznak, akinek az a feladata a nap legnagyobb részében, hogy hátizsákos turistákkal liftezzen egész álló nap... ..ennél talán még gyrost árulni is izgalmasabb az aluljáróban... :) Szóval, bárki, aki úgy érzi, monoton a munkája, esetleg nincs benne semmi kihívás, vagy tán unalmas... ...csak gondolkozzon el egy picit. Visszatérve a toronyra, 1964-ben építették, hosszú tanakodás után Walter Ulbricht úgy döntött, az Alexanderplatz lesz a megfelelő helye a TV toronynak, így megépült egy Nyugat-Berlinből is látható épület, amit Németország keleti része reprezentálni tudott. 1969 október 3-án nyitották meg, 1995/96-ban történtek felújítások. A gömb átmérője 32 méter. Egy szimpla jeggyel a kilátóba engedik fel az érdeklődőket, ahol a bárban ihatnak egy kávét, sört, ki mit szeretne. VIP jeggyel a feljutás gyorsabb (nem kell sorban állni, csak a VIP sorban), asztalfoglalással jár a kilátó feletti étteremben. Sajnos nem lehetett felmenni körülnézni, csak az mehetett fel, akinek foglalása volt, és súlyos pénzért fogyasztott. Az üzlet az üzlet, értem én. :) Visszatérve a Fernsehturmra: a legideálisabb megoldása annak, ha valaki a német fővárost egy óra alatt meg szeretné ismerni, be szeretné látni - Reichstag, Berlini Dóm, Hauptbahnhof, Rotes Rathaus, a Park Inn szálloda kimagaslóan hatalmas épülete, minden egy szempillantás alatt belátható, s a kilátóban minden látnivalósról néhány sor olvasható. Néhány információ, néhány érdekesség, történelmi áttekintés, fotók a régmúlt időkből, ahogyan akkor kinézett az adott látnivaló, s élő panoráma a jelenlegi állapotról. Szép időben akár 80 km-re is elláthatnak a jó szeműek. ;) A két lift valamelyike 40 másodperc alatt felrepíti az érdeklődőt a magasba, ahol egyben Berlin legmagasabban fekvő bárját is meglátogathatja. A TV torony márciustól októberig 09:00h-24:00h tart nyitva, novembertől februárig 10:00h-kor nyit, és szintén éjfélig áll a vendégek rendelkezésére.

A Fernsehturmban rengeteg információ áll egyébként Berlinről az érdeklődők rendelkezésére úgy, ahogy én szeretem - tömören, lényegre törően. Itt tudtam meg pontosan például, hogy a főváros tizenkét kerületből áll, melyek Pankow, Lichtenberg-Hohenschönhausen, Marzahn-Hellersdorf, Friedrichshein-Kreuzberg, Treptow-Köpenick, Neukölln, Tempelhof-Schöneberg, Steglitz-Zehlendorf, Charlottenburg-Wilmersdorf, Spandau, Mitte és Reinickendorf.  
   

A Fernsehturm meglátogatása után a St. Marienkirche, a Rotes Rathaus és a Neptunbrunnen mellett elhaladva a Museuminsel irányába vettem utamat. A templomba tettem egy rövidke kitérőt (St. Marienkirche). Nem vagyok egy megrögzött templomba járó, de ha úton vagyok, egy templomba, ha nyitva van a kapu, általában mindig betérek. Megnézem, megcsodálom, egy picit leülök, kifújom magam, hátradőlök, megpihenek, s ha éppen akad kívánságom, azt halkan megsúgom az angyalok felé.

A Museuminsel a Berlini Dóm mögött található múzeumsziget, amely 5 múzeumnak ad otthont. Leghátul a Bode-Museum található, melyet a Pergamonmuseum követ, majd a Neues Museum, az Alte Nationalgalerie következik, a Dómhoz legközelebb pedig az Altes Museum található. A Pergamonmuseumba szerettem volna bejutni, de akkora volt a tömeg, hogy 3 órás várakozási időt jósoltak, míg a Neues Museum előtt senki sem állt. Nem volt sor. Annyi időm nincs, futtattam át a gondolatot magamon, hogy megengedjem magamnak azt a luxust, hogy 3 órát állok sorban, hogy bejussak egy számomra ismeretlen múzeumba, amikor itt áll mellette négy másik, számomra úgyszintén ismeretlen múzeum. Pár másodperces gondolkodás után a Neues Museum előtt találtam magam, s a Welcome Card felmutatásával már bent is voltam a múzeumban. Nem bántam meg, hogy ide jöttem! A Neues Museum az egyiptomi kiállításáról híres, Nofretete mellszobrával büszkélkedve, de Egyiptom mellett Ciprus, Görögország és a Római Birodalom is helyet kapott, számos kinccsel rendelkezik mindhárom emelet valamennyi kiállító terme. A Neues Museum az Egyiptomi Múzeum és papiruszgyűjtemény, a német területek ős- és korai történetének leletei, valamint a klasszikus régiségek tárháza. Az alsó szinten található a Görög udvar, az Egyiptomi udvar, a sírok termek, a mitológiai terem. Az első emeleten a Bacchus-terem, Római terem, Középkori terem, Bernward szoba, Görög terem, Laokoón- és Apolló-terem, illetve a Niobidák terme. A felső szinten egy érdekes múzeumrész kapott helyet - nem a klasszikus világos térben üvegfalak mögé zárt régészeti kincsek, hanem sötétben, a falon fehéren világító betűkkel, alulról megvilágított kincsek látványa fogadott bennünket. Az alsó két emelet, az egyiptomi, ciprusi és római kiállítás a klasszikus formában volt látható, abban nem volt semmi modern.

A Neues Museum-ot 1843 és 1855 között építették Friedrich August Stülers tervei alapján. 70 év szünet után 2009 októberében nyitotta meg újra kapuit a nagyközönség előtt. A második világháborúban az épület súlyos károkat szenvedett. Az újraépítésre 1997-ben kapott szerződést a brit építész David Chipperfield, a munkálatok 2003-ban kezdődtek meg. 1999 óta az UNESCO világörökség része.



Gyalog folytattam utamat a Stadtmitte irányába, útközben megcsodáltam a Neue Wache-t, a Deutsches Historisches Museum-ot, a Humboldt Egyetem épületeit, a St. Hedwig's katedrálist, s végül felszálltam egy buszra, mely az Állatkert irányába tartott. A buszról csodálatos látványt nyújt a Schloss Bellevue, a gyönyörű fehér kastély, illetve a Grosser Stern-nél található 69 méter magas Siegessäule, tetején a Viktória szoborral, melyről nem készült sajnos fénykép, mert éppen lemerült az aksim, és naná, hogy az időnként még csavarhúzót is tartalmazó női táska feneketlen mélysége pont azt a két darab kis aksit nem tartalmazza, amire éppen szükségem lenne ott, akkor, abban a szent pillanatban, amikor jól tudom, hogy nem lesz idő másnap visszajönni, már biztosan nem fog beleférni, mert már csak másfél napom van, abból egy fél nap befizetett kirándulás, és még annyi mindent kellene csinálni, még annyi mindent meg kellene nézni, még oly sok helyre el kellene menni.... De sebaj! Bár fotó nem készült róla, emlékeimben azonban ott él pontosan... :)  

2014. augusztus 26, kedd

A mai napra előre befizetett fix délelőtti programom volt - Potsdami kirándulás. Indulás pontban tíz órakor a Kurfürstendamm 216 elől.  Mivel vasárnap már feltérképeztem az egész környéket, pontosan tudtam, hogy az U1 repít el az Uhlandstrasse megállóig, ahol az a bizonyos házszám található, ahonnan belátható időn belül Potsdam irányába száguld majd velünk a busz az autópályán. Pontosan reggel 10 órakor indult a busz, abszolút német pontossággal, és délután valamivel 14 óra előtt érkezett vissza a belvárosba. Hétfő kivételével mindennap indítják ezt a túrát, a BEX-Sightseeing (Severin&Kühn) szervezésében. A Kurfürstendammtól 30 perc leforgása alatt érkeztünk meg Potsdamba, ahol csatlakozott a buszhoz helyi idegenvezetőnk, Ramona. Imádom a buszos városnézéseket, amikor azt sem tudod, merre forgasd a fejed, mert jobbról, balról, elölről, hátulról van valami, amikor minden irányból különböző nyelveken rácsodálkoznak egy-egy feltűnő látnivalóra, majd egymást kérdezgetik a Föld szinte valamennyi nyelvén, mit is mondott az idegenvezető, s mikor minden információ meglenne, egy baba felsír, mert az alig nyolc hónapos babát ugye kötelező elcipelni egy buszos kirándulásra, megspékelve egy kastély vezetéssel. Kihagyhatatlan a baba számára! A másik indok, amiért a buszos városnézés/kirándulás az idézőjelbe tett kedvencem, hogy a buszból egy normális fényképet nem tudunk készíteni, mert vagy száguldozik a busz, vagy egy hatalmas fa előtt állunk meg, vagy a pirosnál hirtelen oly hatalmasat fékez, hogy ijedtünkben véletlenül kikapcsoljuk a gépet, vagy mocskos az ablaküveg, vagy elered az eső, vagy ha éppen minden stimmel, akkor befut a képbe egy kamion vagy egy villamos... Szó mi szó, ritka a turista buszból készült tényleg jó fotó. Szuper volt egyébként az idegenvezetés, intelligens vezetőt kaptunk, aki a babás csoporttársunkat is csak a kastély utolsó előtti terméből tessékelte ki udvariasan, aki elhadarta gyorsan németül a jól betanult szöveget, s utána azonnal tükörfordítással angolul is eldarálta a kötelező történelmi szöveget, így a hadarás miatt amiről esetleg lemaradtunk németül, azt a hiányosságot az angol nyelvvel azonnal pótolta. Ezért érdemes több nyelvet beszélni, ne elégedjünk meg csupán egy idegennyelvvel. Érdekes város Potsdam, egyáltalán nem nagy város, számos orosz és holland hagyatékkal. Híres a kastélyokról és hatalmas zöld parkokról. Leghíresebb a Sanssouci kastély, ahol kiszálltunk, és egy óra alatt végigjártuk az épületet. A Sanssouci kastély az UNESCO világörökség része, az észak-német rokokó építészet gyöngyszeme, hatalmas parkkal, melyet, ha be szeretnénk járni, egy egész napot rá kellene szánni. A kastélyban úgy tíz terem található, ahol, mint általában minden kastély esetében, a pompa és elegancia dominál. Érdekességek egyike egy "várakozó terem" (Wartezimmer), melyet francia freskók díszítettek, és a bútorok feltűnően keskenyek voltak.Ennyire sovány vendégeket fogadott volna csak a király, fordult meg fejünkben a gondolat, de idegenvezetőnk elmondta, hogy itt a bútorokat nem emberek részére készítették, hanem az is a dekoráció részét képezte. A másik érdekesség, amit Ramona mosolyogva említett, hogy a kastélyokban nem voltak mosdók, nem volt fürdőszoba, volt viszont a kastélynak egy hatalmas nagy parkja. Megmondom teljesen őszintén, bár nem bántam meg ezt a Potsdami kirándulást, de ha valaki esetleg kihagyja, nem veszít vele sokat. Én picit többet vártam a várostól is, a kastélytól is, én valahogy szebbnek, izgalmasabbnak képzeltem el. Ettől függetlenül örülök, hogy ott voltam, örülök, hogy láttam, és örülök, hogy írhatok róla. :)

Potsdam után a Wittenbergplatz felé vettem az irányt, ahol megnéztem a híres bevásárlóközpontot, a KaDeWe-t, ami nem más, mint a Kaufhaus des Westens, Európa második legnagyobb áruháza a londoni Harrods után. Területe 60 ezer m2, naponta 40-50 ezer ember látogatja. Összesen hét emeleten lehet vásárolni, minden emeleten más és más téma várja a vendégeket. 

A délutáni program a tegnap telt-házas Pergamonmuseum illetve a tegnap zárva tartó Altes Museum valamelyike, így a Museuminsel felé vettem ismét az irányt. A Berlini Dóm egyszerűen fantasztikusan gyönyörű, ahányszor erre jártam, úgy éreztem, muszáj készítenem egy fényképet, annyira szépnek találtam. A Berlini Dómról így rengeteg fotó készült. A Dóm és a Múzeum-sziget egyébként a Hackescher Markt S-Bahn és U-bahn megállónál található, egy hatalmas piac mellett. A hangulat itt is fenomenális, rengeteg turista, jobbnál jobb illatok keringenek a levegőben, a Dóm előtti füves területen fiatalok a fűben heverésznek, gyermekek lufival játszadoznak, turisták a szökőkútnál eszik a Bratwurst-os szendvicset. Pezsgő élet, jó hangulat, igazi vidámság, ezen szavakkal tudom jellemezni mindazt, amit ott láttam és tapasztaltam. A Dóm mögött a Spree folyó található, ahol különböző hajós városnézésekre lehet befizetni, mely túrák alkalmával Berlin legfőbb látnivalóit megismerheti a lelkes vendég. A folyó partján egy kedves étterem csalogatja az arra bámészkodókat, a DDR Restaurant eredeti DDR konyhával, az étterem mellett egy különlegesség, a DDR Múzeum, mely a régi keletnémeti sajátosságokat, a szocializmus antik darabjait mutatja be, az életet, ahogy abban a korban működött és zajlott.    

A mai délután következő kulturális programját az Altes Museum biztosította számomra, ahol életre kelt a másik általam szerkesztett blogoldal, a görög és szkíta mitológia, a csodálatos szobrokkal, mely a görög és római isteneket ábrázolja. A múzeum klasszicista épület, a berlini Állami Múzeumok antik gyűjteménye itt található. Az épületet Karl Friedrich Schinkel építette 1823-1830 között. A főszinten sorban Nike (Viktoria), a győzelem istennője, Zeus (Jupiter) a főisten, emberek és istenek atyja, Tyche (Fortuna), a véletlenek és szerencsés fordulatok istensége, Appolon a Napisten, Demeter (Ceres) a földművelés és termékenység istennője, Dionysos (Bacchus) a bor és mámor megtestesítője, Aphrodité (Venus) a szerelem istennője, Satyr (Faun) félistenség, Artemis (Diana) a vadászat istennője, Silvanus római isten, Hera (Juno) az anyaisten, Zeusz felesége, Hermes (Merkur) a kereskedelem istene, Hygieia (Salus) az egészségért felelős istenség és végül Asklepios (Aesculap) a gyógyitás istene. A felső szinten sorban: Satyr (Faun), Euterpe a zene múzsája, Urania a csillagászat múzsája, Apollon, Klio a történetírás múzsája, Polyhymnia a dalok és a tánc múzsája, Artemis (Diana) a vadászat istennője, Athena (Minerva) a háború istennője, a tudomány és a kézművesség védelmezője, Aphrodité (Venus) a szépség és a szerelem istennője, Isis az egyiptomi anyaisten, Eros (Amor) a szerelem istene és Dionysos (Bacchus) a bor és mámor megtestesítője. A múzeumban külön termet kaptak a régi görög kincsek; az arany, ezüst és bronz ékszerek mellett kiállításra került az ásványokból készített nyakláncok, karkötők, melynek alapja a manapság oly divatos ametiszt, akvamarin, achát és egyéb színes, számomra igazi kincset érő ásványok.

A Pergamonmuseum Berlin leghíresebb múzeuma, az antik gyűjtemények, előázsiai és iszlám művészet otthona, mely alkotások tizenkét évszázadot fognak át, bepillanthatunk az ókori görög és római társadalmi kultúrába is, megcsodálhatjuk az éremgyűjteményt, megismerhetjük az iszlám vallású népek művészetét. A múzeumot Alfred Messel tervezte és Ludwig Hoffmann 1910-1930 között kivitelezte. A Bode-Museum kincsei a középkori európai szobrok, a bizánci művészet illetve az érmegyűjtemény. 

2014. augusztus 27. szerda 

Reggeli után kicsekkoltam a szállodából, kifizettem az idegenforgalmi adót (Berlinben az idegenforgalmi adót a helyszínen kell fizetni, ami a szállásdíj kb 5 %-a, Übernachtungssteuern vagy city tax címszó alatt szedik be), és kértem egy csomagszobát, ahová be tudtam tenni bőröndömet a gép indulásáig. Bár csomagszobája a szállodának nem volt, de a recepció ingyenesen megőrizte a poggyászomat, így felesleges súlyok nélkül vágtam neki az utolsó délelőttnek. A Berliner Dom felé vettem ismét az irányt, villamossal elmentem a már jól ismert piac felé, s néhány perc alatt az Alte Nationalgalerie csodálatos építménye előtt találtam magam. A galériában a csodálatos klasszicista szobrok mellett német és osztrák festők műveivel ismerkedhetünk meg. Az alsó szinten fókuszban, természetesen más nagyszerű festők művei mellett Adolph Menzel és Franz Krüger munkásságát csodálhatjuk meg, illetve megismerkedhetünk a Nemzeti Galéria történetével. A második szinten francia impresszionisták művei és a müncheni festészet mellett Wilhelm Leibl, Max Liebermann, Fritz von Uhde művei dominálnak. A legfelső szinten Schadow, Karl Friedrich Schinkel, Caspar David Friedrich, Carl Blechen munkásságát ismerhetjük meg.

Mivel a gépem délután öt órakor startolt a Tegel repülőtérről, nem sok időm maradt ezen a napon a kultúrára, sietősre kellett fognom lépteimet. Fél egy körül visszasétáltam a szállodához, útközben ettem még egy utolsó utcán grillezett Bratwurst-os szendvicset, bekukkantottam még egy utolsót a New Yorker üzletbe, mert ugye azt még muszáj volt, de csak villámgyorsan körbepásztáztam a terepet, majd a szállodában felvett bőröndömmel érzékeny búcsút intve az Alexanderplatz nyüzsgő életének siettem a már jól ismert útvonalon a repülőtérre. Most már nem volt szükségem a metrótérképre. :)

Haza Budapestre az AB8638-as járat repített, mely 18:25h-kor landolt a magyar fővárosban. Mikor felbőgött a motor és a hatalmas repülőgép a magasba emelkedett, visszanéztem a parányi ablakból a lassan de biztosan távolodó gyönyörű városra, és úgy döntöttem, Berlintől nem búcsúzom el. Ebbe a városba még biztosan visszatérek...


Fotóalbum:
https://plus.google.com/photos/109214088761100794217/albums/6052344394114698625?banner=pwa

Londoni élményeim

Mivel már egy ideje nincs kedvesem, akivel szabadságomat romantikus tengerparti sétákkal tölthetném, így néhány éve hanyagolom a vizet és szabadidőmben Londonban töltekezem, az angol fővárosban, ahol barátaim élnek, és akik szívesen fogadnak pár nap erejéig kinti otthonukban. Első alkalommal 2011 szeptemberében jártam e csodás városban, amit 2012 őszén megismételtem, majd 2013-ban, az ideális (tökéletes...) jelölt hiányában, választásom szintén Londonra esett... ...lassan már hazajárok a városba, úgy érzem... :) Emlékszem, első alkalommal pici félelemmel indultam útnak, hogy a várost, bármilyen nagyszerű is, hidegnek és ridegnek találom majd. Tévedtem! Első látásra szerelem volt!

2011. szeptember 15-19. 
Először Londonban 

 2011. szeptember 15.

Ebben az évben volt szerencsém még a Malévvel repülni, a másik két alkalommal már a British Airways gépei repítettek Angliába, de ez egy másik történet, erről most nem szívesen írok.. (elég nagy szívfájdalom ez sokunk számára, anélkül is, hogy erről bővebben írnék, azt hiszem...)... Emlékszem, mikor életemben először érkeztem meg a Gatwick repülőtérre, a gyomromban némi izgalmat véltem felfedezni, hisz számomra egy ezidáig ismeretlen világba, az Egyesült Királyság birodalmába csöppentem. Amikor a repülőút után megérkeztem a Victoria állomásra, ahol barátaimmal találkoztam, az az érzés kerített hatalmába, mintha egy film részese lennék - piros emeletes buszok cikáztak a csodálatos városon át, mint a régi filmeken, csillogó szemekkel figyeltem a Londonban zajló esti eseményeket, minden porcikámban éreztem a város szeretetteljes hangulatát, azt az igazi londoni feelinget, amit leírni nem, csupán megtapasztalni lehet. Az első pillanat már mosolyt csalt az arcomra, mely mosoly egész kint tartózkodásom során jelen volt.

Miután barátaim összeszedtek a Victoria állomáson, ahová a Gatwick Express repített el röpke fél óra leforgása alatt, beváltottuk a Travel card-ot, és metróval folytattuk tovább utunkat Hammersmith felé,  hogy megszabaduljak táskáimtól, bőröndömtől. Fantasztikus Londonban a tömegközlekedés, tizenhárom metróvonal fut keresztül a városon, és számos buszjárat szállítja az embereket a város különböző pontjaira. A londoni metró a világ legrégebbi földalatti vasúthálózata, egész pontosan 1863. január 10-én helyezték üzembe és a második legnagyobb kiterjedésű a Sanghaji után. Összesen 406 kilométert foglal magába 274 állomással, ahol naponta 3 millió ember fordul meg. Legfontosabb metróvonalak egyike a Piccadily Line, melynek egyik ága a Heathrow repülőtérről kiindulva behálózza a belvárost, a főbb turisztikai szempontból fontos állomásokat érintve, mint Hyde Park Corner, Green Park, Piccadilly Circus, Covent Garden. Ez a járat ebből adódóan általában mindig tömött. Fontos volt számunkra még a District Line, Attiék e metróvonalon laknak – a Stamford Brook metróállomásról tettük meg minden napos utunkat. A District Line főbb állomásai, mely turisták számára fontos lehet Hammersmith és Earl’s Court (mindkét megállónál át lehet szállni a Piccadilly Line-ra), a Victoria és a Westminster. Itt is azonban figyelni kell, mert ennek a vonalnak is több ága van, egyik Ealing Broadway, másik Richmond, a harmadik pedig Wimbledon irányába. Első látásra bonyolultnak tűnik a közlekedés, de ha az ember zsebében van egy kis metrótérkép, melyet szinte minden állomáson be lehet szerezni, az élet máris egyszerűvé válik.

Érdemes előre megvenni a Travel Card-ot, mert Londonban a közlekedés nem olcsó, a közlekedési kártya pedig a tömegközlekedés korlátlan használatát biztosítja az érvényes napokra. Létezik az 1-2-es zónára, illetve az 1-6-os zónára érvényes kártya. A belváros és a külvárosok széle az 1-es, illetve a 2-es zónába tartozik, így aki a belvárosban foglal magának szállodát, elegendő az 1-2-es zónára érvényes kártyát megvásárolnia, hisz elég nagy területet ölel fel. Ha valaki a Heathrow repülőtérre érkezik, érdemes megvásárolnia az 1-6-os zónás kártyát, hiszen a repülőtérről nagyon kényelmesen metróval be lehet jutni a városba. Mindkettőből létezik az egy, illetve a hétnapos változat. A Heathrow repülőtér és Hammersmith állomás metróval kb. 40 perc.

London, Anglia fővárosa, vezető globális város, a világ egyik nagy kereskedelmi és pénzügyi központja, az ötödik legtöbb GDP-t termelő város. Turisztikai szempontból is jelentős, évente több, mint húszmillió turista látogatja, a Heathrow pedig Európa legforgalmasabb repülőtere. A Temze két partján elhelyezkedő kikötővárost, az északi partján alapították, s több száz éven át egyetlen híd, a London Bridge vezetett át a folyón, így az északi rész lett a központ. Később, a 18. században több hidat is építettek. A várost rómaiak alapították, Britannia provincia fővárosát, miután Claudius császár Anglia nagy részét meghódította. Londinium-nak nevezték el, mely kelta eredetű (Londinos, egy másik legenda szerint  „település a széles folyó partján”). A Római Birodalom bukása után Londont elhagyták a rómaiak, a 9-10. században népesült be újra. A legnagyobb változást ebben a városban is talán a második világháború okozta, hisz a bombázások során rengeteg épület pusztult el, melyek az 50-70-es években többféle stílusban épültek újjá. Éghajlata mérsékelt, nyáron nincs túl meleg, télen nincs túl hideg, hóesésben ritkán van részük a Londonban élő embereknek. Picit tartottam attól, végig esőben bóklásszuk majd a várost, de szó sincs arról a rémhírről, hogy Londonban mindig esne az eső. Az öt nap alatt egy délután esett csupán, végig szikrázó napsütésben róttuk a várost a kora őszi, igazán kellemes időben. Szebb, városnézés szempontjából ideálisabb időjárást nem is kívánhattunk volna magunknak erre a néhány napra.   

Miután megérkeztünk Attiékhoz és lepakoltunk a lakásban, egy laza, frissítő vacsora (és természetesen egy doboz sör) után elindultunk a belváros irányába, hogy már érkezésem napján ízelítőt kaphassak a városból egy privát „London by night” program keretén belül. Természetesen ezen a napon nem mentünk bele teljesen az éjszakába, hisz tartalékolni kellett az energiáinkat, ezért csak egy könnyed esti sétát tettünk a belvárosban, a Soho küszöbén…  

2011. szeptember 16.

A mai napi program London megismerése, feltérképezése, a legfőbb látnivalók megtekintése, egy kellemes, laza nap az angol fővárosban. Mikor kinyitottam szemem, boldogan tapasztaltam, hogy bizony a rémhírek ellenére, miszerint London a „folyamatos esős napok” városa, hétágra süt a Nap. Gyors kávé és egy könnyed reggeli után irány a belváros! Ezen a délelőttön megtekintettük a főbb látnivalókat, mint Szent Pál Székesegyház, Tower of London, Tower Bridge, Westminsteri apátság, Big Ben, London Eye, Parlament, a Trafalgar tér, elsétáltunk az „Uborkához”, ami a City of London üzleti negyedben található, 30 St Mary Axe felhőkarcoló, tehát megtekintettük a "kötelező látnivalókat", melyek egy életében először a városban járó turista számára elengedhetetlen fontosak. 

Nézzük egy picikét konkrétabban, tudományosabban a dolgokat, tényeket - bár nem szeretnék senkit számokkal és sablonos útleírásokkal untatni, mely egyébként valamennyi útikönyvben megtalálható, hisz az én utazós blogomnál éppen arra törekszem, hogy inkább élménybeszámoló legyen, lehetőleg praktikus, gyakorlati tanácsokkal ellátva, mintsem a huszonhatodik útleírás vélhetően pontos, de ugyanakkor cáfolható adatokkal, számokkal - nincs semmi értelme... Ennek ellenére úgy gondolom, néhány számot, gondolatot mégis becsempésznék a mondandómba, de csak amit nagyon muszáj... ;) A London Eye 1999-ben készült el, s a következő év tavaszán nyitották meg a nagyközönségnek. Az óriáskerék 135 méter magas, 32 zárt, légkondicionált kapszulában nyújt lélegzetelállító látványt a turistáknak. Sebessége 0,26 m/sec, kb. 0,9 km/h, így egy kört 30 perc alatt tesz meg. London egyik leghíresebb látnivalóját részenként készítették el, amiket végül a Temzén úsztattak fel. Mikor a kerék egy része már készen volt, azt daruval emelték fel. Óránként két fokot emeltek rajta, míg el nem érték a 65 fokot. Itt pihent egy ideig, míg a mérnökök előkészítették az emelés második szakaszára. Elképesztő, összesen 1700 tonna vas van a London Eye-ban. A Tower of London (alapítva 1078) több részből álló épületegyüttes, mely erődítmény, királyi palota és börtön is volt az évek során, illetve I. Jakabig királyok és királynők lakhelyéül szolgált. Sokáig szokás volt, hogy az uralkodó itt töltötte a koronázása előtti éjszakát, s innen vitték a Westminsterbe. Jelenleg turistalátványosság, itt őrzik a brit koronaékszereket, illetve fegyvergyűjteményt.

Továbbsétálva a hangulatos városban, csodálatos, neogótikus homlokzattal tárul elénk a Parlament épülete, majd mellette a híres Big Ben, London jelképe, mely elképesztően csodás látványt nyújt - senkinek nem kell bemutatni, mindenki jól ismeri. Hatalmas élmény volt elsétálni a csodás építészeti remekművek mellett, felnézni rájuk, és mosolyogva konstatálni, milyen csodálatos az élet! Ezt a napot a belvárosban töltöttük, egész nap mentünk, sokat nevettünk, rengeteg fényképet készítettünk, nagyon jól éreztük magunkat, s csak késő este érkeztünk haza, ahol bizony aznap este sem kellett álomba ringatni bennünket... 

2011. szeptember 17. 

A mai nap egyik fő programja a brit uralkodói rezidencia, a Buckingham Palota megtekintése volt, de még mielőtt metróra szálltunk, elsétáltunk a közelben található Hammersmith hídhoz. Megemlítettem, ha Londonban laknék, mondjuk Attiék szomszédságában, biztosan ide járnék futni (no meg persze a Hyde Parkba, bár az messzebb van, metróval kb. fél óra). A palota, mely 1837 óta az angol királyi rezidencia, gyönyörű építészeti remekmű, egy élmény volt látni személyesen, a maga valójában. A királyi gyűjtemény gyönyörű darabjaival van díszítve, berendezve, ennek ellenére nem múzeumként funkcionál, hanem aktívan működő királyi lakosztály. A Buckingham Palota kétemeletes, klasszicista stílusú építmény, melyben 775 szoba található. A palota előtt zajlik a híres őrségváltás, mely London egyik legkedveltebb turisztikai látványossága.

Délutáni programnak a Hyde Parkot terveztük be, ahová amint megérkeztünk, abban a pillanatban elkezdett esni az eső. Mivel néhány perc elteltével már szakadt, visszafordultunk, és a parkot másnapra halasztottuk. A hirtelen esőnek köszönhetően láttuk meg a gyönyörű dupla szivárványt, melyet természetesen azonnal megörökítettünk, több fényképezővel, több fotón is. Hihetetlen kegyes időnként az élet, életemben először jártam Londonban, először mentem el a híres Hyde Parkba és rögtön egy dupla szivárvány látványával ajándékozott meg a sors az amúgy is fantasztikusan gyönyörű és méltán híres londoni hatalmas park bejáratánál. Nem is bántam az esőt, hiszen azért Londonról mindenkinek az égből lezúduló csapadék jut eszébe; rendben, hogy szeretjük a napsütést, a meleget, de azért az angol fővárosban a híres eső se maradjon már el... ;) 

Hazafelé, icipicit ázottan, megnéztük a híres Harrods üzletet, mely a világ egyik legrégebbi luxusáruháza. Nem mentünk be, mert már késő volt, siettünk hazafelé, az időjárás sem volt valami barátságos ezen a délután, illetve ez a sznob világ számunkra csupán kívülről csodált érdekesség, hisz valójában ez nem a mi világunk...

A mai estére, szombat lévén, egy sörözős, bulizós estét terveztünk, a fiúk elhatározták, megmutatják nekem, milyen Londonban az éjszakai élet, milyen egy igazi londoni fergeteges party részese lenni. Néhány sör után, melyet otthon sok nevetés mellett elfogyasztottunk, elindultunk a Piccadilly Circus irányába, a híres, fergeteges hangulatáról ismert Soho-ba. Ha valaki nem szereti az alkoholt, ha valaki nem szeret bulizni, akkor is muszáj bemennie egy szombat este a belvárosba, muszáj végigsétálnia este a Soho utcáin, mert ebben a hangulatban máshol nem lehet része! Kocsma kocsma hátán, izgalmasabbnál izgalmasabb bárok, különböző klubok, fergeteges hangulat, az utcára kiáradó zene, fülbemászó dallamok, vidám, mosolygós, laza egyének - ez a Soho szombat este, mikor az emberek kivetkőznek önmagukból, amikor kieresztik a hétköznapi küzdelmek alatt felgyülemlett gőzt, amikor egy picikét lazítanak, amikor elmenekülnek az általános problémák elől. Szuper esténk volt, megismertem egy szuperjófej srácot, Andrewt, aki Attiék jóbarátja Londonban. Olyan jól sikerült az esténk, több helyen is jártunk, sört ittunk, beszélgettünk, táncoltunk, hogy észre sem vettük, mennyire elszaladt az idő. Hajnali fél négykor az éjszakai buszt vártuk, mely nagy nehezen befutott az állomásra, és a mai napig vallom - olyan kegyetlen hosszú buszos utazásban még soha nem volt részem, mint amit aznap éjszaka az N11 éjszakai buszon végigkínlódtam, azt hittem, soha, de soha nem érünk haza...

2011. szeptember 18. 

A mai napon az előző napból kimaradt Hyde Park meglátogatása volt egyik fő programunk, ahol végre egy hatalmas sétát tettünk. Fittek voltunk, aktívak és fiatalok, mintha előző este nem is buliztunk volna. Nem érünk rá a fáradtságra, nem érünk rá a másnapra, annyi időnk sajnos nincsen a városban. :) Elbűvölő a híres Hyde Park, a zöld színben pompázó hatalmas terület a város szívében, kis mókusok ugrándoztak lábunk alatt, minden zöld volt, ahová csak tekintetünk elkalandozott, minden oly szép volt, oly egyedi, oly nyugodt, oly békés, oly fantasztikus... ..csak sétáltunk a parkban, elfeledve a szürke hétköznapokat, elfeledve a megoldandó feladatokat, a meglévő problémákat... ..mert akkor a természet energiája, hogy itt bele lehet bizony feledkezni mindenbe...

Délutáni programként a British Múzeumot iktattuk be, melyben akár két-három egész napot is el lehetne tölteni, olyan hatalmas - a világ legnagyobb, az emberi történelemmel és kultúrával foglalkozó múzeumainak egyike. Gyűjteménye, mely több mint 13 millió tárgyból áll, a kezdetektől a jelenig mutatja be az emberi kultúra történetét. A múzeumot 1753-ban alapították, kapuit 1759-ben nyitották meg. A belépés díjtalan. Gyűjteményében megtalálhatók a világ leghíresebb archeológiai leletei: az 1802-ben megszerzett Rosette-i kő, a világ legrégibb üvege Egyiptomból (i. e. 1460), a páratlan múmiagyűjtemény, illetve a világ legnagyobb ékírásos gyűjteménye, kerámiatárlata. A múzeum nemcsak a közgyűjteményi, hanem a kutatási szerepkört is régóta magáénak mondhatja. Az ókori archeológiai leletek kémiai vizsgálatával mindig is élenjáró British Múzeum már 1920-ban létrehozta önálló laboratóriumát, melyben elsőként használtak a radiokarbon datálásra alkalmas készüléket.
 

Esti programnak a Heathrow repülőtér megtekintését terveztük be. Az ötletgazda természetesen én voltam, a története pedig rém egyszerű. A fiúk megkérdezték, van-e valami extra kívánságom az utolsó Londonban töltött estémre, van-e valami, amit feltétlenül meg szeretnék nézni még Londonban, mielőtt továbbállok. Úgy gondoltam, soha nem voltam még a városban, s mivel Malévval érkeztem a Gatwick repülőtéren landoltam, s holnap is onnan indulok majd haza. Nagy repülőrajongó vagyok, imádom a repülőgépeket, a repülőtereket, imádom nézni azt a csodát, azt a hatalmas energiát, amikor több ezer tonna a magasba emelkedik... Bár ismerem a fizika törvényeit, mégis a repülést a mai napig egy csodának tartom! Szóval úgy gondoltam, én, a nagy repülőrajongó nehogy már úgy menjek haza, hogy a Heathrow repülőtér, Európa legnagyobb és legforgalmasabb repülőtere kimaradjon az életemből úgy, hogy itt vagyok néhány kilométerre... Ez lehetetlen! Így jött az ötlet, hogy utolsó esténket a Heathrow repülőtéren töltöttük. Kívánságomat ráadásul örömmel fogadta a két fiú, ők ugyanis nálam nagyobb rajongók, olyannyira, hogy otthon esténként számítógépre feltelepített szimulátorral repülik le az éppen kiszemelt útvonalat... Elindultunk tehát a repülőtérre, megnéztük az összes terminált, abban az évben volt vadiúj az 5-ös terminál, ahonnan anno a British gépek szálltak le és fel (információim szerint ezt azóta már átvariálták), gyönyörű, ultramodern létesítmény. Kimentünk az épületen kívüli kerítéshez, találtunk egy remek lesőhelyet, ahonnan tökéletesen lehetett látni a fel- és leszálló gépek forgalmát. Hihetetlen, hogy 10 másodpercenként mindig újabb gépet pillantottunk meg a magasban, ki éppen felszállt, vagy éppen landolt a hatalmas betontömeg sűrűjében. Talán egy óra hosszat is álltunk a kerítés mellett, úgy nézhettünk ki, mint három ártatlan kisgyermek, akik tátott szájjal, kíváncsian figyelik a magasba emelkedő és a magasból alászálló forgalmat, kiknek szemei előtt megjelent valami addig nem látott fantasztikus csoda. Itt, ezen az estén láttam először testközelből A-380-as gépet felszállni, amivel az Emirates légitársaség büszkélkedhetett. Fantasztikus volt, elég közel voltak a gépek, teljesen úgy tűnt, mintha egy hatalmas épület emelkedne a magasba. Bár ezen az estén még nem tudtam pontosan, hogy Európa legforgalmasabb és legnagyobb repülőterét lesz még alkalmam bőven látni, nagyon élveztem ezt a napot!  

2011. szeptember 19.

Az idei utolsó londoni reggelen Attival kettesben ittuk kávénkat, Peti aznap már dolgozott. Délelőtt elsétáltunk a szomszédos Chiswick városrészbe, ahol Andrew lakik, mely egy gazdag, igazi sznob negyed (hozzá kell azért tennem, ahol Attiék laknak, az a városrész sem olcsó, egy igényes része Londonnak), majd érzékeny búcsút vettünk a Victoria állomáson, ahol néhány napja találkoztunk. Annyira igazságtalan az idő, úgy rohan, hiszen még csak most jöttem - gondoltam magamban, s ezen gondolatok kíséretében szálltam fel az Expressz vonatra, mely a repülőtérre száguldott velem. A Gatwick repülőtérről a Malév 615-ös járata repített haza Budapestre, mely menetrend szerint 18:50h-kor indult az angol fővárosból. Mikor elhagyta a gép kereke a földet, hátradőltem az ülésben, s lassan becsuktam szemem. Akkor még nem tudtam, még csak nem is sejtettem, hogy sajnos ez lesz a Malév fedélzetén az utolsó utam...

2012. szeptember 19-23. London, Brighton 
Másodszor Londonban... 

A következő évben, 2012. szeptember 19-én a British Airways 869-es járata repített Londonba, mely 19:00h-kor szállt fel Budapesten és 20:40h-kor landolt az angol fővárosban. Mivel most British géppel repültem, a hatalmas Heathrow repülőtérre érkeztem meg, ahol rögtön be is váltottam a Travel Card voucheremet. Barátaim a kapuban vártak rám, nagyon örültek nekem, rövid üdvözlés, egymás nyakába borulása után felpattantunk gyorsan a metróra, s elindultunk a tavalyról már jól ismert Hammersmith irányába. Olyan érzésem támadt hirtelen, hogy hazajöttem... ;)     

Ebben az évben azokat a látnivalókat terveztük be Attival és Petivel, melyek az előző évről kimaradtak. Elsétáltunk London üzleti negyedébe, a Canary Wharfhoz, ahol Atti dolgozott abban az évben. Itt hatalmas felhőkarcolók, üvegpaloták tömkelege fogadott, a tipikus tőzsdei városrész, az igazi üzleti negyed. Megismertem London leghíresebb plázáját, a Westfield-et, mely igazán elegáns épület, ultramodern, szép üzletekkel. Természetesen a H & M-be mindenképpen be kellett mennünk, úgy, mint a TK Maxx-be, mely utóbbi üzletet én itt kint Londonban ismertem meg. A TK Maxx arról híres, hogy a nagyon márkás cuccokat nagyon olcsón meg lehet venni, némi szerencsével - utolsó darabok, kirakatból beszedett áruk, raktáron ragadt termékek - azon darabok, melyek az adott üzletből nem fogytak el, kifutóban vannak, vagy amely ruhák a kirakatban álltak hetekig/hónapokig, próbababán, azokat a ruhadarabokat áron alul meg lehet szerezni, kifogástalan állapotban, s ha szerencsénk van, akad a mi méretünkben. ...mert ugye jól tudjuk, hogy itthon ami nagyon jó és nagyon olcsó, az mind xs vagy xxl méretben kapható...  Visszatérve a Westfieldre, Attival megnéztük mindkettőt, s bizony láttunk érdekességet is; pont ezen a héten jött ki az iphone 5-ös, így az iphone bolt előtt hihetetlen hosszú (3 emeletnyi!) kígyózó sor állt, iszonyat mennyiségű embertömeg, akik szerintem tisztában voltak azzal, hogy az egész napjukat a bolt előtt töltik majd, mégis ott álltak, s bevállalták a hihetetlen hosszú várakozást, hogy elmondhassák, elsők között voltak akik rendelkeznek az említett telefonnal. Ha valakinek ez ennyire számít, hát hajrá - gondoltam magamban, s rápillantottam Samsung telefonomra. :) (...nekem ez is megteszi, nem vagyok hajlandó beállni a sorba... ...egyelőre...) Viszatérve a hatalmas bevásárlóközpontra: Westfield kettő létezik Londonban, a Shepherd's Bush, melyet elsőként tekintettünk meg, a másik pedig a Stratford City, ez utóbbit a 2012-es londoni Olimpiára építették; az Olimpia Stadion és Stratford City buszpályaudvar mellett található hatalmas üzletközpont. Legjobb tudomásom szerint ők a világ, vagy legalább Európa legnagyobb plázái. Természetesen mindkettőt megnéztük, mindkettő bevásárlóközpontban tettünk egy sétát, mondhatni "leteszteltük" őket. A 2012-es Olimpia helyszínét is volt szerencsém látni, bár mire odaértem, szeptember közepére, a felét már feltúrták, lebontották, de a "romjait" még láttuk...  

Ebben az évben tiszteletünket tettük Greenwich-ben. Nevezetességét főként csillagvizsgálójának köszönheti, valamint annak, hogy itt halad át a „greenwichi délkör”, ami a zónaidő valamint a földrajzi hosszúsági körök számításának hagyományos alapja. Nekem ez külön plusz nagy öröm volt, hisz tudjátok, rajongok a csillagászatért! ..akinek esetleg ez új infó lenne, annak ajánlom figyelmébe másik blogoldalamat, ami főként csillagászatról és persze asztrológiáról, asztrozófiáról is szól, a marthyvilaga.blogspot.hu oldal. :) Nah, a gyors és tömör (ön)reklám után villámgyorsan vissza is térünk Londonba, az utazásom alatt szerzett élményeimhez: a planetáriumban a falon egy gombnyomásra beinduló kisfilmeket mind megtekintettük, volt, amelyikről még videó felvételt is  készítettünk, no persze nem profi minőségben, csupán telefonnal. Megláttam egy fantasztikus idézetet a falon, mely üzenet fényképen megörökített formáját el is küldtem az itthoni kedvenc csillagvizsgálómnak, a Polarisnak: 

"Space is for everybody. It's our new frontier out there, and it's everybody's business to know about space..."  

(Christa McAuliffe, teacher on board spaceshuttle Challenger, 6 December 1985)

Greenwich után (..amit oly nehéz volt otthagyni...) elsétáltunk London egy relatív drága és híres kerületébe, Notting Hill-be, megkerestük a könyvesboltot, ahol a Notting Hill című filmet (magyar fordításban Sztárom a párom, véleményem szerint elég idétlen fordítás) forgatták, tettünk egy hatalmas sétát ebben a nyugodt, csodás városrészben, ahol anno Julia Roberts és Hugh Grant randevúzott. A történet bizonyára mindenki számára ismerős, nem kell külön bemutatni... :) Rögtön meg is fordult a fejemben, és azonnal meg is fogalmazódott bennem - itt, London ezen részén szívesen élnék! Itt bizony könnyedén el tudnám viselni a hétköznapokat. :)   

 

Szombaton, amikor Peti sem dolgozott, tettünk egy egész napos kirándulást Brightonba, az angol tengerparti városkába, ahol gyönyörű, csodálatosan szép köveket találtam és hoztam haza magammal. Ebben az az érdekes, hogy van otthon mindenféle kövem; hoztam haza különböző tengerpartokról, kaptam a világ legegzotikusabbnak számító célterületek egyikéről, de egyik sem olyan gyönyörű, mint amiket az angol tengerparton találtam. Nincs két egyforma kő, mind különböző színekben és formákban pompázik. No, de nem is ez a lényeg. A fiúk megkérdezték, idén van-e valami különös kívánságom, mire én csak annyit feleltem: "...szeretném látni az angol tengerpartot. A várost rátok bízom, tengert szeretnék látni, vizet, gyönyörű átlátszó kék vizet ameddig szem ellát..." Így esett a döntés Brighton városkára. Szombaton, reggeli után kimentünk a Victoria állomásra, ahonnan két órás vonatúttal érkeztünk meg a kellemes hangulatú Brighton városkába, Londontól néhány kilométerre délre, Anglia egyik legnagyobb és leghíresebb tengerparti üdülőhelyére. Széles, köves tengerpartján egymás után sorakoznak a szebbnél-szebb szállodák, ő az "angol riviéra". Amit érdemes a városkában megnézni, a Royal Pavilon, amely a walesi herceg palotája a 19. századból, valamint a Brighton Pier, egy késői viktoriánus móló, a kikötő, ahol szórakozóhelyek sorakoznak. Felejthetlen élményt nyújt a Sea Life Center, ami egy akváriummá átalakított régi menhely, ahol cápák és más különböző tengeri élőlények tengetik életüket. Aki Londonban jár, és van elég ideje, mindenképpen tudom ajánlani, hogy utazzon el ebbe a hangulatos kis városkába. Megéri! Mivel nagyon jól sikerült az idei kirándulás, a fiúkkal megbeszéltük, ha jövőre ismét jövök, teszünk egy kirándulást Oxfordba vagy Cambridge-be...   

Ebben az évben megismertem Ádámot, aki Attiék jóbarátja, szintén kinn él néhány éve az angol fővárosban, s volt szerencsém megismerni többek között a Nero kávézót, melyet sajnos sem itthon, sem Németországban nem láttam. Hogy miért lett olyan fontos a Nero Cafe számomra... ...mert a világ legfinomabb tortaszeletét ott ettem  - ő pedig a Dark & White Chocolate Truffle Cheesecake. Isteni finom! Hmmm, nem is tudom, hogy valaha ettem-e ilyen finomat... ...így ha esetleg valaki valamikor valahol valamilyen módon és formában Nero kávézóban vagy annak közelében  jár, s egy icipicikét is kedvel, netalántán szeret engem, akkor igazán gondolhatna rám... ;)  
 
Idén a BA 870-es járatával indultam haza, mely menetrend szerint 20:25h-kor kellett volna felszálljon a Heathrow repülőtérről, de némi késéssel, este 22 óra után indultunk utunknak. Nem indokolták a késést, nem magyarázkodtak, egyszerűen csak tényként közölték, hogy késni fog a budapesti járat. Éjfél után érkeztem haza, landolás után bevágódtam egy taxiba, s másnap folytatódott minden a megszokott kerékvágásban... 

 

2013. szeptember 10-15. London, Oxford 
Harmadszor Londonban 

2013-ban, mivel már majdhogynem hazajárok Londonba, senki nem jött ki elém a repülőtérre, de őszintén szólva, ennek nem is éreztem igazán szükségét. Jobb is, hogy így alakult, legalább nem kellett feleslegesen megváratnom senkit. Történt ugyanis, hogy a feladott poggyászom megsérült. Miután rátaláltam sántikáló, magányosan botorkáló bőröndömre a guruló poggyászsávon, szomorúan konstatáltam, hogy a fogantyúja bizony használhatatlanná vált.  Elhúztam-vontam a British Airways reklamációs pultjáig, ahol egy gyors bemutatkozás és bemutatás után arra az elhatározásra jutottunk a kedves kollégával, hogy két lehetőség közül választhatok: az egyik, hogy felvesszük a jegyzőkönyvet, végignyaralom (szenvedem) a szabadságomat egy sérült poggyásszal, majd miután hazaérkeztem, elviszem megjavíttatni, melynek költségét a légitársaság állja. Vagy a másik lehetőség, mely gyorsabb és praktikusabb: itthagyom a régi, sérült bőröndömet és egy vadiúj, sértetlen poggyásszal távozom. A második megoldás ésszerűnek tűnt és nagyon szimpatikusnak találtam, egy bibi volt a történetben - a felajánlott poggyász minőségben elmaradt az én régi poggyászom minőségétől. Hiányzott például a számzár, illetve márkában sem érte utol, bármennyire nagy volt az igyekezet... További tanácskozás hatására felajánlotta nekem a légitársaság embere, hogy vigyem el mindkét bőröndöt. Az új nagyobb, vékonyabb a fala, abba simán belefér az én kisebb, de korszerűbb sérült poggyászom, így egyedül a súlyra kell majd figyelnem, hazaúton nehogy túlsúlyt kelljen fizetnem. Ez nem lesz probléma - gondoltam magamban naivan  - hisz természetesen félig üres poggyásszal és némi vásárlási szándékkal érkeztem az angol fővárosba. A vége természetesen az lett, hogy kedvenc angol boltomban plusz egy sporttáskát kellett vásárolnom, amibe, mint kézi poggyászba tuszkoltam bele a túlsúlygyanús cuccokat, megvédve pénztárcámat felesleges fontok kiadásától. Ennyit a tervekről és a naiv gondolkodásról... 

London, újra London! Már ismerősen szippantottam be a város üde illatát. Egy véletlennek köszönhetően ebben az évben volt alkalmam megismerni a Harrow városrészt, mely London észak-nyugati részén található, kedves, élhető kerület, jó közlekedéssel a belvárosba. Ebben az évben szintén a furcsa véletlennek köszönhetően fantasztikus élmény részese lehettem, hiszen megnéztem a Mamma Mia! című musicalt, mely teljesen elbűvölt. Londonban a Covent Garden metrómegállónál vannak a színházak, és érdekesség, hogy minden színház egy bizonyos musicalt játszik, ami hatalmas plakátokkal, emblémákkal ki is van táblázva. Itt tehát minden musicalnek megvan a saját színháza. :) A Mamma Mia! című musicalt a Novello színházban lehet megtekinteni. Itthon (pld nálunk a DERTOUR-nál vagy DERTOUR-t értékesítő partnerirodáinkban) le lehet foglalni, ki lehet fizetni. A 2. kategória kb. 70 EUR, az 1. kategória 115-120 EUR. A helyszínen pedig nincs más dolgunk, mint időben megérkezni és az előadás előtt fél órával a voucher ellenében felvenni a névre szóló musical jegyet.     

Mielőtt színházba megyünk, érdemes előtte pár órával érkezni és besétálni a Covent Gardennél található központi vásárcsarnokba, a hatalmas nagy piacra: számos üzlet, bár, pub, gyümölcs- és zöldségpiac található itt, nyüzsgő tömeggel, egyedi, igazi londoni hangulattal. Bár esett az eső, mikor ideérkeztem, ennek ellenére nagyon tetszett a dolog, nagyon jól éreztem magam. Ide érdemes akkor is ellátogatni, ha nincs vásárlási szándék, tényleg csak a hangulat miatt. Esténként a piactér nem tér nyugovóra, megőrzi pezsgő életét, fiatalok szórakozóhelyéül szolgál. A híres Covent Garden zöldség- és gyümölcspiac a 17. század óta működik, maga a vásárcsarnok 1830-ban épült. A mai piac a New Convent Garden épületében működik, melyet 1974-ben nyitottak meg, a régi épületben pedig a bevásárlóközpont található (Covent Garden Piazza and Central Market).      

Ami az előző évekből kimaradt, a híres Wembley Stadion és a szintén világhírű Wimbledon, mely stadionokat ebben az évben személyesen is megismertem. Egyik szebb, mint a másik! :) Kezdjük a Wembley Stadionnal. Úgy hozta az élet, hogy ezt a hatalmas létesítményt egyedül csodáltam meg - bejártam az egész épületet kívülről, s ahová lehetett, amelyik rész nem volt lezárva a kíváncsi turisták elől, oda bizony be is kukkantottam. A stadionról annyit kell tudni, hogy az angol nemzeti válogatott tulajdona, így a futball otthonának is szokták nevezni. Európa Kupa (UEFA Bajnokok Ligája) döntőnek ötször adott helyet, ez rekord mennyiségnek számít. Az eredeti stadiont 1923-ban nyitották meg egy kupadöntővel. A Magyar Aranycsapat itt aratott győzelmet 1953-ban (6:3). Az épületet 2002-ben felújították, melyet 2007-ben adtak át.  Európában jelenleg a második legnagyobb kapacitású stadion. Futtball mérkőzések mellett koncertek kedvelt helyszíne. 

A Wimbledon stadionhoz Attival ketten mentünk, említettem neki, szívesen megnézném, mert ezidáig még kimaradt londoni kalandjaimból. Bemenni az épületbe sajnos nem tudtunk, csak kívülről csodáltuk meg. A wimbledoni tenisztorna, ezt mindenki pontosan tudja, a leghíresebb és legrégebbi teniszverseny a világon. Minden évben négy nagy teniszverseny van - januárban az Australian Open, májusban a French Open, vagyis a Roland Garros, június-július környékén Winbledon és szeptemberben a US Open.  A wimbledoni tenisztorna általában két hétig tart, de ha kifognak egy esős időszakot, előfordul, hogy halasztani kell a meccseket, s akkor az egész bajnokság tolódik. Örülök, hogy ott voltunk, örülök, hogy láttuk személyesen a teniszmeccsek színhelyét. Attinak nem volt nagy újdonság, hisz ő már néhány éve kint lakik, illetve dolgozott is időszakosan a stadionnál, ennek ellenére szívesen elkísért, egy igazi jóbarát... :)   

Ebben az évben a hétvégi, városon kívüli kirándulásunk Oxfordba vezetett, egy csodálatos városkába, mely csupán két órányi vonatútra található a modern fővárostól, Londontól, időben mégis évszázadokat repültünk vissza a múltba. Oxford Londontól 85 km-re, északnyugatra található, híres egyetemváros. A University of Oxford nevet azt hiszem nem kell bemutatnom, mindenki ismeri. A másik híres egyetem az Oxford Brookes University (OBU), mely 1992-ben kapta meg az egyetemi rangot. A Brookes egyébként nem egy új egyetem, hanem két egyetem összeolvadásából született (Oxford Polytechnic és Oxford School of Art). Az OBU Magyarországon az International Business School intézménnyel van kapcsolatban. A közlekedést többnyire az Oxford Bus Company, s mellette a Stagecoach South Midlands üzemelteti. Oxford számos érdekes, híres látnivalóval büszkélkedik, melynek nagy része természetesen az Egyetemhez és az oktatáshoz kapcsolódik. Turisták által közkedvelt például a Carfax Tower,  a történelmi tematikus útvonal, az Oxford Story, a Covered Market, nyáron pedig csónakázhatunk a Temzén vagy a Cherwellen. Oxford és környéke számtalan felsőoktatási intézmény otthona, a világ szinte bármely tájáról fogad hallgatókat. Sok a több száz éves iskola, akik megtartották a régi szokást, s csak az egyik nem tanulhat egy adott iskolában. Modern ember számára furcsa, ugyanakkor érdekes és valahol nagyon szép, hogy létezik még a modern világ középpontja mellett egy városka, mely hűen őrzi a hagyományokat. Nagyon érdekes volt a mai nap, ez a kirándulás, érdekes volt maga a város, mely egyedi stílusával lopja be magát az odalátogatók szívébe. Engem meggyőzött. ;)     

Ebben az évben is nagyon jól éreztem magam a fiúkkal, nagyon kedvesek voltak, sok újdonságot fedeztünk fel ismét Londonban és a környéken. Idén is volt kisebb buli, sörözés, városnézés, kirándulás, rengeteget nevettünk, sőt, Andrew megígérte, legközelebb Budapesten találkozunk!

2013. szeptember 15-én a British Airways 20:30h-kor induló járatának információit lestem a Heathrow repülőtérre érkezve, titkon abban reménykedve, a történelem nem ismétli meg önmagát, nem járok úgy, mint tavaly, gondoltam naivan, idén remélem a kiírt időben felszáll a gépem. Tévedtem. Este 8 órakor még nem volt információ a gép indulását illetően, akkor már nagyon gyanús volt a dolog. Fél 9, semmi. Háromnegyed 9, semmi. 9 óra, semmi. Fél 10, még mindig semmi... Álmos, fáradt, csalódott tekintetek. Este 10 órakor szállhattunk be végül a gépbe, mikor is közölte a pilóta, felszállni még nem tudunk, ugyanis a gép, melyben ülünk, Helsinkiből érkezett, s az út során a viharos időjárásnak köszönhetően oly módon megsérült, hogy szakértő szerelő engedélye nélkül nem kezdjük meg a felszállást.. Bent a gépben vártuk a szerelőt, aki éjfélre végre rendbe tette a gépet, megjavította, amit meg kellett, leellenőrizte, amit le kellett. Utána a felszállási engedélyt vártuk, amit nem sokkal éjfél előtt sikerült megkapnunk. Szerencsénk volt, ugyanis éjfél és hajnali 4 óra között a repülőtér zárva tart. Utolsóként hagytuk el a gyönyörűen kivilágított repülőteret s vettük irányunkat Budapest felé. Mikor felszállt a hatalmas gépezet, fáradtan hátradőlve, ülésemben jó mélyre süppedve csuktam be szememet, s adtam át magam a repülés és az álmok élvezetének... 

GoodBye, London! See You soon again! ;)

Fényképek: 

https://plus.google.com/photos/109214088761100794217/albums/5803728717550941361?banner=pwa&authkey=CL78gbS5o5CJLg 

https://plus.google.com/photos/109214088761100794217/albums/5803734435835152465?banner=pwa&authkey=CK-2h5SJ8afTmwE 

https://plus.google.com/photos/109214088761100794217/albums/5934548975705757409?banner=pwa&authkey=CLqN2NH4g8HBJg